Látászavarok

a látóidegtől a szemmozgásokig

A látás nemcsak attól függ, hogy maga a szem megfelelően működik-e. 

A szemből érkező információt a látóideg továbbítja az agy felé, miközben az agytörzs és a kisagy különböző területei összehangolják a két szem mozgását és a tekintet stabilitását. 

SM-ben ezért többféle látászavar is kialakulhat attól függően, hogy maga a látóideg, vagy a szemmozgásokat szabályozó idegrendszeri pályák érintettek. 

Az egyik legismertebb forma a látóideg-gyulladás - az opticus neuritis -, de nem minden SM-hez társuló látászavar hátterében áll látóideg-gyulladás, és nem minden látóideg-gyulladást az SM okoz.

Milyen formában jelentkezhetnek a látászavarok?

  • Homályos, ködös vagy csökkent látás – opticus neuritis esetén többnyire az egyik szemen, órák-napok alatt alakul ki.
  • A színlátás megváltozása – a színek, különösen a vörös árnyalatok fakóbbnak tűnhetnek.
  • A kontrasztérzékenység romlása – például nehezebbé válhat halvány tárgyak vagy arcok felismerése kedvezőtlen fényviszonyok között. Ez akkor is fennmaradhat, amikor a hagyományos látásélesség már jó.
  • Látótérkiesés is kialakulhat.
  • Szem körüli vagy szem mögötti fájdalom, ami gyakran erősödik a szem mozgatásakor.
  • Kettőslátás (diplopia) – ilyenkor általában nem a látóideg, hanem a két szem összehangolt mozgását vezérlő idegrendszeri rendszer érintett. Ennek egyik jellegzetes SM-es formája az INO (internuclearis ophthalmoplegia).
  • Nystagmus, vagyis akaratlan, ritmikus szemmozgás. Ez homályos látást vagy oscillopsiát okozhat: olyan érzést, mintha a környezet rezegne, ugrálna vagy mozogna.


Miért alakulhatnak ki látászavarok?

  • Látóideg érintettség: opticus neuritis során gyulladás és demyelinisatio károsítja a látóideg működését. A látás gyakran jelentősen javul, de maradhat például színlátási vagy kontrasztérzékelési eltérés akkor is, amikor a hagyományos látásélesség már rendeződött.
  • A szemmozgásokat szabályozó pályák érintettsége: az agytörzs vagy a kisagy területén kialakuló SM-es eltérések megzavarhatják a két szem együttmozgását vagy a tekintet stabilitását. Ennek következménye lehet kettőslátás, INO, nystagmus vagy oscillopsia.
  • Uhthoff-jelenség: a korábban károsodott idegpályák működése testhőmérséklet-emelkedés hatására átmenetileg romolhat. Emiatt melegben, láz vagy intenzívebb fizikai aktivitás során a korábbi látászavar felerősödhet. Ez nem feltétlenül jelent új gyulladást vagy relapszust, és lehűlés után jellemzően visszatér a korábbi állapot.


Hogyan vizsgálhatók a látászavarok?

A hagyományos látásélesség-vizsgálat önmagában nem mindig elegendő. A panaszoktól függően vizsgálható a színlátás, a kontrasztérzékenység, a látótér, a szemmozgások és a pupillareflexek is.

Szükség esetén OCT (optikai koherencia tomográfia) - amely többek között a retina idegrost- és ganglionsejt-rétegének vastagságát méri -, VEP (vizuális kiváltott válasz vizsgálat) vagy MR segítheti a kivizsgálást. Ezek eltérő információt adnak, ezért nem egymás helyettesítői.


Mit lehet tenni?

Akut opticus neuritisben nagy dózisú kortikoszteroid gyorsíthatja a látás javulását, de tipikus SM-hez társuló esetben a hosszú távú végső látási eredményt általában nem javítja jelentősen.

Súlyos, megfelelő szteroidkezelésre nem reagáló esetben terápiás plazmacsere (PLEX) is szóba kerülhet.


Tartós látásromlás esetén látásrehabilitáció, megfelelő világítás, nagyítás, kontrasztnövelés, elektronikus segédeszközök és egyéb kompenzációs stratégiák segíthetnek.


Kettőslátás esetén bizonyos esetekben prizma segíthet a két szem képének összeillesztésében. Átmenetileg az egyik szem takarása vagy a kép elhomályosítása is megszüntetheti a zavaró kettőslátást. Ezek azonban tüneti megoldások: nem állítják helyre a károsodott idegpályát.


Szemtorna
Általános "szemtorna" nem gyógyítja az opticus neuritist és nem regenerálja a látóideget.
De bizonyos szemmozgás- vagy együttműködési zavarok esetén célzott orthoptikai vagy okulomotoros gyakorlatok alkalmazhatók. Ezeket mindig az adott eltéréshez kell igazítani.

Nystagmus és oscillopsia esetén a kezelés a nystagmus típusától függ. Bizonyos formákban gyógyszeres tüneti kezelés is szóba jöhet.


Az új látászavart nem érdemes automatikusan az SM számlájára írni.


A hirtelen kialakuló látásvesztés nem tipikus opticus neuritisre, és sürgős kivizsgálást igényel. Új vagy jelentősen romló látás, kettőslátás vagy tartós oscillopsia esetén szintén indokolt az orvosi vizsgálat.

A kétoldali, nagyon súlyos vagy szokatlan lefolyású opticus neuritis hátterében más betegség - például NMOSD (neuromyelitis optica spektrum betegség, régebbi nevén Devic-szindróma) vagy MOGAD (mielin-oligodendrocit-glikoprotein-antitest-asszociált betegség) - is állhat.


Ha továbbolvasnál a témában: 

  1. Dhanapalaratnam R, Markoulli M, Krishnan AV. Disorders of vision in multiple sclerosis. Clin Exp Optom. 2022;105(1):3–12. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/34348598/
  2. Keyhanian K, Chwalisz BK. The Treatment of Acute Optic Neuritis. Semin Ophthalmol. 2023;38(6):511–514. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/37162276/
  3. Frohman TC, Davis SL, Beh S, et al. Uhthoff's phenomena in MS—clinical features and pathophysiology. Nat Rev Neurol. 2013;9(9):535–540. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23732530/
  4. Simmons J, Rhodes M. Conservative and Surgical Management of Unilateral and Bilateral Internuclear Ophthalmoplegia (INO)—A Retrospective Analysis. Br Ir Orthopt J. 2022;18(1):152–158. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/36420121/
  5. Thurtell MJ, Leigh RJ. Therapy for nystagmus. J Neuroophthalmol. 2010;30(4):361–371. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21107124/
  6. van der Feen FE, de Haan GA, van der Lijn I, et al. Neurovisual rehabilitation in multiple sclerosis: Why a close integration of low-vision rehabilitation and neuropsychological rehabilitation may be effective for visual complaints. Clin Rehabil. 2024;38(3):393–402. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/37921016/

A ReHaFizio tartalmai tájékoztatási és oktatási célt szolgálnak, nem helyettesítik az egyéni orvosi vagy fizioterápiás vizsgálatot és tanácsadást.