"Fogadd el!"

SM-mel élve sokan hallják ezt a mondatot. De mit kellene elfogadni? A diagnózist? A tüneteket? A bizonytalanságot? És miből látszik, hogy valaki már "elfogadta"?

A felszólítás könnyen úgy hangozhat, mintha a nehéz érzések azt mutatnák, hogy az érintett valamit rosszul csinál. Pedig az elfogadás nem olyan feladat, amelyet egyszer teljesítünk, és utána többé nem lehetünk szomorúak vagy dühösek.

Mit jelent pszichológiai értelemben?

Az elfogadás a pszichológiában többféle jelentésben használatos. Itt azt értjük alatta, hogy tudomásul vesszük a jelenlegi helyzetünket, és megengedjük magunknak a hozzá kapcsolódó érzéseket, gondolatokat, anélkül, hogy feltétlenül meg kellene szüntetnünk őket. Ez nem jelenti azt, hogy helyeseljük, szeretjük vagy véglegesnek tekintjük azt, ami történik. Törekedhetünk változásra akkor is, ha közben félünk, dühösek vagyunk, vagy még nehéz elfogadnunk a helyzetünket.

Az elfogadás és elköteleződés terápiában – angol rövidítéssel ACT – elsősorban azt jelenti, hogy nyitottabban viszonyulunk a nehéz belső élményeinkhez, és ezek jelenlétében is keresünk a számunkra fontos értékekhez illeszkedő cselekvési lehetőségeket.

"Ez most nehéz. Nem szeretném, hogy így legyen. Mit tudok ebben a helyzetben tenni?"

A félelem vagy szomorúság jelenléte önmagában nem akadálya minden cselekvésnek. Ugyanakkor van, amikor annyira megterhelő, hogy előbb támogatásra, pihenésre vagy kezelésre van szükség.

Együtt járhat azzal, hogy változást szeretnénk

Elfogadni a jelenlegi állapotot és törekedni a javulásra összeegyeztethető.

Valaki számolhat azzal, hogy most bizonytalan a járása, és közben tornázhat, egyeztethet a kezeléséről, illetve kereshet megfelelő segédeszközt. A mostani szükségleteihez igazodó megoldás nem dönti el előre, hogyan alakul majd az állapota a későbbiekben.

Ugyanez igaz az érzésekre is. Lehet valaki tisztában a diagnózisával, miközben igazságtalannak érzi a helyzetét. A dühből vagy sírásból önmagában nem állapítható meg, hogyan alkalmazkodik a betegségéhez.

Az elfogadás a saját élményeinkhez való viszonyunkról szól. Nem teszi indokolttá, hogy eltűrjük a bántó megjegyzéseket, a mellőzést vagy azt, ha nem veszik komolyan a tüneteinket.

Hogy nézhet ki a hétköznapokban?

Például észrevesszük, hogy egy program túl hosszú lenne számunkra, és inkább rövidebb változatot választunk. Vagy elmondjuk, milyen segítségre van szükségünk. Esetleg használunk egy segédeszközt, amivel biztonságosabban eljutunk oda, ahova szeretnénk.

A gyakorlati megoldásokon túl a gondolatainkhoz kapcsolódóan is változtathatunk. Ha felmerül, hogy "már semmire sem vagyok képes", megpróbálhatjuk gondolatként észrevenni: most ezt gondolom magamról. Ez teret adhat annak, hogy megnézzük, mire vagyunk ténylegesen képesek, és mihez kell segítség. Az ACT ezt a gondolatoktól való távolságteremtést is használja.

Nem kell siettetni

Az SM-hez való alkalmazkodás sokféle reakcióval és támogatási igénnyel járhat. Egy új tünet vagy élethelyzet korábban rendezett kérdéseket is újra előhozhat. A diagnózis megéléséről szóló kutatások a személyre szabott információ és érzelmi támogatás jelentőségét hangsúlyozzák.

A "fogadd el" helyett gyakran helyénvalóbb kérdés lehet, hogy:

• Mi a legnehezebb most?
• Mit szeretnél megőrizni a mindennapjaidból?
• Miben lenne szükséged segítségre?
• Mi lehet egy számodra vállalható következő lépés?
  
  

Segíthet ebben pszichológus?

A pszichológiai munka segíthet feltárni, hogyan viszonyulunk a betegséghez, a gondolatainkhoz és az érzéseinkhez. Lehet a terápia egyik célja a pszichológiai rugalmasság fejlesztése: hogy a helyzethez igazodva tudjunk a számunkra fontos dolgok felé lépni.

A különböző pszichológiai módszertanok és technikák segíthetnek, de nem mindenkinek ugyanaz és ugyanúgy. A lelki támogatást is mindig az egyéni szükségletekhez kell igazítani.

Az elfogadás nem követeli meg, hogy jól érezzük magunkat azzal, ami történik. De segíthet abban, hogy a jelenlegi helyzetből kiindulva keressük a következő lépést.

Szerző: Réfy Hanna – gyógytornász, okleveles fizioterapeuta, perinatális szaktanácsadó
Készült: 2026. október 

Források:

1. Giovannetti, A. M., Pakenham, K. I., Copetti, M., et al. (2026). A group resilience training program for people with multiple sclerosis: A cluster-randomized controlled trial (multi-READY for MS). Multiple Sclerosis Journal. Advance online publication. https://doi.org/10.1177/13524585261464886
2. Pakenham, K. I., Scott, T., & Uccelli, M. M. (2018). Short report: Evaluation of acceptance and commitment therapy training for psychologists working with people with multiple sclerosis. International Journal of MS Care, 20(1), 44–48. https://doi.org/10.7224/1537-2073.2016-080
3. Thompson, B., Moghaddam, N., Evangelou, N., et al. (2022). Effectiveness of acceptance and commitment therapy for improving quality of life and mood in individuals with multiple sclerosis: A systematic review and meta-analysis. Multiple Sclerosis and Related Disorders, 63, Article 103862. https://doi.org/10.1016/j.msard.2022.103862
4. Topcu, G., Mhizha-Murira, J. R., Griffiths, H., et al. (2023). Experiences of receiving a diagnosis of multiple sclerosis: A meta-synthesis of qualitative studies. Disability and Rehabilitation, 45(5), 772–783. https://doi.org/10.1080/09638288.2022.2046187

A hétköznapi példák szemléltető, ismeretterjesztő példák, nem önállóan vizsgált terápiás gyakorlatok.