Ezzel a bejegyzéssel gyógytornászként hazai vizekre evezek. Arra gondoltam, nézzük át, hogy mitől válik fenntarthatóvá hosszú távon is a rendszeres testmozgás.

Az elméletet mindenki kívülről fújja - a mozgás fontos és jó. Ám ellenben az egészséges, ép idegrendszerű embertársainkkal, akiknek a sport egy előnyös hobbi, nekünk a rendszeres testmozgás létszükséglet.

Mégis sokaknak ismerősen csenghet a "Tudom, hogy mozogni kellene… csak most nincs hozzá kedvem..." frázis.

És ez igazából teljesen érthető. Hiszen amikor folyamatosan és kipihenhetetlenül fáradt vagy, óráról órára hullámzik az állapotod és kiszámíthatatlan, hogy mit bírsz, akkor a mozgás nem tűnik vonzónak. Sőt, valljuk be, néha kifejezetten nehéz rászánni magad.

De szerintem van egy fontos dolog, amit érdemes volna mindannyiunknak tisztán látni: ha a kedvedre vársz, nagyon sokszor nem fogsz hozzáfogni. Mert a motiváció nem egy stabil dolog, jön és megy, egyik nap megvan, másik nap nincs - ez teljesen természetes. SM-ben ehhez még hozzájön a fatigue is - az a fajta krónikus fáradtság, ami nem elmesélhető, de tudom, hogy az olvasók között sokan pontosan jól tudják, miről van szó.

Mindezek miatt, ha csak a motivációra építünk, az egész rendszer megbízhatatlanná válik. Éppen ezért lett az egyik jelmondatom, hogy 

ha nincs kedvem tornázni, akkor kedv nélkül kezdem el - és bízom benne, hogy közben majd megjön."

Ez elsőre furcsán hangzik, de a saját tapasztalataim alapján beválik, hogy nem csak akkor mozgok, amikor van kedvem hozzá, hanem akkor is, amikor nincs.

Ez persze nem azt jelenti, hogy erőből kell "kikényszeríteni" a mozgást, hanem azt, hogy nem a kedv az előfeltétel. A tapasztalatom az, hogy az első pár perc nehézségei után gyakran "átbillen" a kedv is és végül jobb érzéssel fejezem be, mint ahogy elkezdtem.

Ez azért is nagyon fontos a mi esetünkben, mert a mozgás nekünk nem egy javasolt hobbi, vagy egy opcionális egészségprogram, hanem egy eszköz arra, hogy fenntartsuk a terhelhetőségünket, lassítsuk az állapotunk romlását és jobban működjünk a hétköznapokban.

Ha kimarad, annak következménye van. Ha rendszeressé válik, annak is.

Sosem az számít igazán, hogy néha mennyit bírsz, hanem az, hogy mit tudsz rendszeresen csinálni!

Épp ezért is fontos elkerülnünk a "jó napok" rejtett csapdáját - amikor túlterheljük magunkat és utána napokig használhatatlanul pislogunk a kanapén. Erről a boom-bust ciklusnak hívott ördögi körről egy másik bejegyzésben írok.